építésznotesz

Sokszor kérdezik meg tőlem, hogy miért nedves a fal az ablaktok mellett, vagy azt, hogy miért "csurog a víz" az ablakból. Az ilyen ablakokról készült hőkamerás felvételeken jól látszik az ablaktok külső oldalán végigfutó, hőhidat mutató színeltérés. A minap sikerült lencsevégre kapnom egy helytelen ablakbeépítést, amin jól látszik az a hiba, ami a fenti jelenségekhez vezet.

Az ablaktok és a falazat közötti rést nem poliuretán habbal tömítették ki, hanem - legalábbis egy részen - normál habarcsot alkalmaztak. Ez azt jelenti, hogy a tok külső oldalán, a tok vastagságával megegyező, kb. 6 cm vastagságban, az ablakot egy olyan szerkezet veszi körül, ami hő- és páratechnikai szempontból, némi közelítéssel egy 6 cm vastag betonfalnak felel meg. Ez a kialakítás egy erősen hőhidas szerkezetet eredményez, ami mellett - az ablakszerkezet és a megkötött habarcs eltérő hőmozgása miatt - rés keletkezik. A résen keresztül, főleg a takaró szerkezetek nem megfelelően kialakított légzárása miatt, légmozgás indul meg. A kifelé haladó levegő által szállított pára a hidegre érve lecsapódik, felgyűlik a szerkezetben, és átnedvesíti a falazatot, és az ablaktokot is, amennyiben az fából készült, mint jelen esetben is. A légrés a tok külső és belső oldali tömítésével (pl. takaróléc alá szorított tömítőmasszával) javítható lenne valamennyire, de ez a megoldás a szerkezet hőhidasságát nem szünteti meg.

Itt még időben voltunk: Műszaki ellenőrzéskor megkértem a kivitelezőt, hogy - mivel az ablakot a rögztőcsavarok megfelelően tartják, - szedje ki az ablaktok rögzítésére használt habarcsot, és az ablaktok körüli rést töltse ki poliuretán habbal (röviden PUR-hab). Kívülről a PUR habot az utólagos falszigetelés kávára befordított eleme határolja, belülről pedig rugalmas tömítőmasszával kell lezárni. A szakszerűen elhelyezett tömítőmassza, a kapcsolódó szerkezetek helyes kialakítása esetén, a belső oldali párazárást is biztosítani tudja.

Gyakran előfordul, hogy anyagi okok miatt nincs lehetőség egy épület teljes felújítására. Ilyenkor érdemes átgondolni, hogy vannak-e olyan kapcsolódási pontok az aktuálisan felújításra kerülő épületrész és a későbbiekben felújítandó szerkezetek között, ahol némi előrelátással, de lényegében többletköltség nélkül úgy készíthető elő a későbbi felújítás, hogy annak csatlakozásai, és a kapcsolódó szerkezetek átalakítása ne kerüljön pénzbe.

Ilyen eset például, amikor egy lapostetőt újítanak fel, de tudják, hogy nemsokára aktuális lesz az épület homlokzatának utólagos szigetelése is. Ha ilyenkor a lapostető peremén, vagy az attikán végigfutó fémlemez szegélyt a szokásos módon, néhány cm kilógással készítik el, akkor az utólagos hőszigetelés elhelyezésekor ezt vissza kell bontani, és egy nagyobb, a hőszigetelés vastagságát lefedő szegélyezést elhelyezni, vagy a meglévő fémszegély alá egy második, szélesebb kilógásút kell elhelyezni. Ha azonban a tetőszegély felújításakor már eleve szélesebb, nagyobb kilógású fémlemezt helyeznek el, akkor az utólagos hőszigetelés elhelyezésekor ehhez a szerkezethez nem kell hozzányúlni.

Ugyancsak a homlokzat utólagos hőszigetelésével kapcsolatos a következő példa. Egy társasház felújítása során a tető és az esővíz-elvezetés felújítása mellett a homlokzat egy része utólagos hőszigetelést kapott. Amikor a bádogosok azon a homlokzatrészen kezdtek hozzá a lefolyócsatorna elhelyezéssel, ahol utólagos hőszigetelés most nem készült, észrevettem, hogy a csatornatartó gyűrűt olyan rövid beverőtüskére helyezik el, hogy jövőre, amikorra az utólagos hőszigetelés elkészítését tervezik, el kell majd bontani, és hosszabb szegekkel, vagy dübeles csavarokkal átépíteni. Ezért -mint a kivitelezés műszaki ellenőre, - javasoltam, hogy a csatornát már most olyan hosszú távtartókra helyezzék el, hogy a tervezett hőszigetelés mögötte bizonsággal elférjen.

Az eresznél kicsit furcsán néz ki, hogy miért van távol a faltól a lefolyó.	Lent is szokatlan a csatornába elhelyezett kettős könyök.	Az utólagos hőszigetelés elkészülte után azonban minden értelmet nyer.