építésznotesz

A kis moha jól érzi magát a kis törmelék szigeten, ami talán vakolat volt valaha. A víz, ami a kis szigetet körülvette nemrég tűnt el, a nyoma még látható a kis sziget körül. Ez a nedvesség, ami a kis mohát élteti. Ha jön az eső, körülveszi és átnedvesíti a szigetet, ami magába szívja a vizet. Mivel kiemelkedik a szigetelés fölé, a lefolyó víz nem mossa el a kis mohát. A szigetben tárolódó víz pedig táplálja a következő esőig. A kis moha meséli azt is, hogy mostanában egyre többet aggódik, mert az utóbbi időben a víz sokszor megáll a tetőn, mintha nem akarna lefolyni. Egyszer a szigetet is majdnem elöntötte. A környékbeli bogarak szerint a lefolyó van eldugulva. De ez gondnokot és a lakókat nem zavarja, hiszen nincs beázás sehol. Legalábbis a bogarak nem tudnak róla. A lényeg, hogy a kis moha jól érzi magát.

(Azért az építészeket egy kicsit zavarja a kis moha meséje...)

Gyakran előfordul (főleg régi épületek esetében), hogy az épület, vagy épületszerkezetek felújítása csak kompromisszumokkal oldható meg, azaz nincs tökéletes megoldás, vagy éppen két rossz közül kell a kevésbé rosszat választani. Erre is példa az alábbi képen bemutatott épület, aminek csapadékvíz elvezetése állandó problémát okozott.

Nagyobb esők idején ugyanis, a meredekebb tetősíkból kiálló részeket lefedő, majdnem lapos tetőről levezett csapadékvíz olyan sebességgel zúdult a vízszintesen futó ereszcsatornábam hogy túlbukott rajta, és ömlött tovább egyenesen az udvarra. Mivel ezeken a pontokon télen fokozott jégcsapképződés volt, és a lent álló autók tulajdonosait is zavarta a lezúduló víz, a közös képviselő döntést hozott a probléma megoldása érdekében. A műszaki megoldás kialakításában segítségére volt a megbízott kivitelező is. Az együttműködés eredményeként megszületett a megoldás, amit a szemközti épületszárnyon valósítottak meg először:

Mint a képen is látható, a régi csatornákat eltávolíották, és a tetők 45 fokos csatornaszakaszáról indítva rávezettek a tetőre. Egyes helyeken sikerült a palára vezetni a vizet, de máshol pont úgy köpi ki a vizet a csatorna vége, hogy nagy vízmennyiség esetén, a vízsugár befolyik a pala széle alá. Ez leginkább a kép bal szélén látható. A költői kérdés már csak az, hogy mi fog történni esőben?

Nyilvánvaló, hogy nem volt könnyű megoldást találni a problémára. Én a 45 fokos könyököt talán az első képen látható lefolyók alsó végére tettem volna, közvetlenül a vízszintes csatorna fölé. Így a víz nem bukott volna túl, hanem "besorolt" volna a csatornába. Nem állítom, hogy tökéletes megoldás lett volna, de biztosan olcsóbb, mint ahogy végül megoldották, és emellett kisebb kockázattal járt volna a tető várható beázásának tekintetében. A probléma csak az, hogy a kompromisszumos döntést nem egy szakember hozta meg, hanem a közös képviselő, aki nem vizsgálta meg, hogy nincs-e jobb megoldás, hanem döntött, a lakók kockázatára.

A majdnem költői kérdésnek valós alapja van. A minap ugyanis egy új építésű, néhány éves lakóházban jártam, éppen felhőszakadás idején. A lépcsőházban állt a víz a lépcsőn is, és a közlekedő felületeken is. A lakók többsége átgyalogolt rajta, de aztán kialakult egy kis munkaközösség is, annak érdekében, hogy a vizet csapatmunkában terelgessék tovább. Csakhogy nem volt hova. Mivel a vödör kevés volt, a víz meg sok, maradt az eggyel lentebbi szint. Meg az alatta lévő. Meg az alatta lévő. Egészen a földszintig. Hát el kellett volna egy padlóösszefolyó valahol...

Vagy egy gondos ember, aki még időben elgondolkodik azon, hogy szabad-e, célszerű-e egy lépcsőházat lezáratlan ablaknyílásokkal kialakítani. Nincs más megoldás, mint az, hogy a lakók, -ha majd megúnják a víz sepregetését- összedobnak egy kis pénzt, és beépítenek szintenként 3 ablakot a lépcsőházba...