Gyakran előfordul, hogy anyagi okok miatt nincs lehetőség egy épület teljes felújítására. Ilyenkor érdemes átgondolni, hogy vannak-e olyan kapcsolódási pontok az aktuálisan felújításra kerülő épületrész és a későbbiekben felújítandó szerkezetek között, ahol némi előrelátással, de lényegében többletköltség nélkül úgy készíthető elő a későbbi felújítás, hogy annak csatlakozásai, és a kapcsolódó szerkezetek átalakítása ne kerüljön pénzbe.
Ilyen eset például, amikor egy lapostetőt újítanak fel, de tudják, hogy nemsokára aktuális lesz az épület homlokzatának utólagos szigetelése is. Ha ilyenkor a lapostető peremén, vagy az attikán végigfutó fémlemez szegélyt a szokásos módon, néhány cm kilógással készítik el, akkor az utólagos hőszigetelés elhelyezésekor ezt vissza kell bontani, és egy nagyobb, a hőszigetelés vastagságát lefedő szegélyezést elhelyezni, vagy a meglévő fémszegély alá egy második, szélesebb kilógásút kell elhelyezni. Ha azonban a tetőszegély felújításakor már eleve szélesebb, nagyobb kilógású fémlemezt helyeznek el, akkor az utólagos hőszigetelés elhelyezésekor ehhez a szerkezethez nem kell hozzányúlni.
Ugyancsak a homlokzat utólagos hőszigetelésével kapcsolatos a következő példa. Egy társasház felújítása során a tető és az esővíz-elvezetés felújítása mellett a homlokzat egy része utólagos hőszigetelést kapott. Amikor a bádogosok azon a homlokzatrészen kezdtek hozzá a lefolyócsatorna elhelyezéssel, ahol utólagos hőszigetelés most nem készült, észrevettem, hogy a csatornatartó gyűrűt olyan rövid beverőtüskére helyezik el, hogy jövőre, amikorra az utólagos hőszigetelés elkészítését tervezik, el kell majd bontani, és hosszabb szegekkel, vagy dübeles csavarokkal átépíteni. Ezért -mint a kivitelezés műszaki ellenőre, - javasoltam, hogy a csatornát már most olyan hosszú távtartókra helyezzék el, hogy a tervezett hőszigetelés mögötte bizonsággal elférjen.
Az eresznél kicsit furcsán néz ki, hogy miért van távol a faltól a lefolyó. | Lent is szokatlan a csatornába elhelyezett kettős könyök. | Az utólagos hőszigetelés elkészülte után azonban minden értelmet nyer. |